szerda, december 12, 2018
Text Size
Hatóság Cikkek Az egyoldalú szabványszerződésektől a LB szerint is meg kell védeni a fogyasztókat

A fogyasztóvédelmi hatóságok léphetnek fel szankciókkal a jogsértő vállalkozásokkal szemben. Az olvasók itt betekintést nyernek többek között a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tevékenységébe.

A fogyasztói szerződésekben az egyoldalúan, előre meghatározott, illetve az általános szerződési feltételek esetében azt kell vélelmezni, hogy ezeket a feltételeket a felek nem tárgyalták meg egyedileg - értesült az [origo] a Legfelsőbb Bíróság véleményéről. A kollégiumi vélemény azért született meg, hogy a gyengébb szerződéses "alkupozícióban" lévő fogyasztókat védjék, és azt mondja ki: egyoldalú, előre meghatározott szerződési feltételnél a kerekedőnek, a szolgáltatónak kell bizonyítania.

Az egységes jogértelmezési gyakorlat érdekében meghozott legfelsőbb bírósági vélemény szerint a szerződő felek személyében lévő lényeges különbségek, az eltérő szakmai ismeretek, a szerződés tárgyáról lévő eltérő mélységű információk miatt a fogyasztói szerződések esetében nem lehet egyensúlyról beszélni.

Különösen akkor állhatnak elő ilyen szituációk, amikor az egyik fél egyoldalúan és előre határozza meg a szerződési feltételeket. Különösen ilyen az, amikor ezeket a feltételeket valamelyik fél nem tudja megítélni, vagy nincs arra lehetősége, hogy az egyes feltételek módosítását kérhesse; ennek pedig az a következménye, hogy olyan feltétel is a szerződés részévé válik, amiről tudja, hogy rá nézve hátrányos - fogalmazott a LB.

A fogyasztói szerződésekben az egyoldalúan, előre meghatározott, illetve az általános szerződési feltételek esetében tehát azt kell vélelmezni, hogy ezeket a feltételeket a felek nem tárgyalták meg egyedileg.

forrás:origo