vasárnap, december 16, 2018
Text Size
Civil pálya Cikkek Vásárlók könyve kihelyezésének, rendelkezésre bocsátásának fogyasztóvédelmi tesztje

A fogyasztóvédelmi civil szervezetek tevékeny szerepet vállalnak a hazai fogyasztóvédelemben, ezért itt a szervezetek által megjelentetett híreket olvashatják.

A fogyasztók egyik legfontosabb alapjoga, hogy amennyiben nem elégedettek az üzletben valamilyen termékkel vagy szolgáltatással, vagy akár az eladó magatartásával, úgy panaszuknak hangot tudjanak adni.

Sokszor fordul elő azonban, hogy hiába tesz panaszt a fogyasztó személyesen az üzletben, azt nem orvosolják, és egyúttal arról jegyzőkönyvet sem vesznek fel. Még mindig nem közismert ugyanis a kereskedők előtt, hogy ha a fogyasztó szóban panaszt tesz, akkor azt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha viszont a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy nem lehet a panaszt azonnal kivizsgálni, akkor a kereskedőnek a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet kell felvennie, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt panasz esetén át is kell adnia ott helyben, az üzletben a fogyasztónak.


Mit tehet a fogyasztó, ha a fentiek ellenére mégsem kap papírt arról, hogy személyesen, szóbeli panaszt tett a helyszínen? Ilyenkor jön szóba a Vásárlók Könyve, amiről szinte mindenki hallott már, de az erre vonatkozó pontos előírásokkal a fogyasztók nem feltétlenül vannak tisztában.

 

A Vásárlók Könyve ugyanis kifejezetten arra való, hogy a fogyasztók bármilyen, az üzlet működésével kapcsolatos panaszukat, de akár javaslatukat is abba bejegyezzék. Kifejezetten tilos a fogyasztókat e jogukban megakadályozni vagy befolyásolni. Ha pedig a fogyasztó beírja panaszát a Vásárlók Könyvébe, akkor az írásban megtett panasznak minősül, amire harminc napon belül a kereskedőnek válaszolnia kell!

 

Sőt, további előírás is van, miszerint nem akárhogy kell kihelyezni az üzletekben a Vásárlók Könyvét, hanem egyrészt azt a fogyasztók számára jól látható, egyszersmind pedig olyan helyre kell tenni, ahol a vásárlók ahhoz könnyen hozzáférhetnek. Mindezek ellenére, máig rengeteg olyan üzletet találni, ahol egyáltalán nincs kihelyezve Vásárlók Könyve, vagy épp az kizárólag a fogyasztók elől elzárt (tehát nem hozzáférhető) helyen, így például az üzlet pultja, esetleg pénztára mögött, azaz kizárólag a kereskedő munkatársa számára hozzáférhető helyen került kihelyezésre.

 

Épp ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége annak járt utána fogyasztóvédelmi teszt keretében, hogy az egyes, üzlettel rendelkező kereskedők mennyiben tesznek eleget a Vásárlók Könyve kihelyezésére vonatkozó előírásoknak.

 

Bízunk abban, hogy a teszt eredményeként egyrészt a fogyasztók körében is ösztönözzük a tudatos fogyasztói magatartás elterjesztését, így tudatosítva bennük, hogy joguk van a Vásárlók Könyvébe történő beíráshoz, és hogy ebben nem korlátozhatják őket. Másrészt, mivel vállalkozások nélkül nem létezik, nem létezhet hatékony fogyasztóvédelem, bízunk abban, hogy a fogyasztóbarát, jogkövető magatartást tanúsítani kívánó kereskedőket is segítjük jelen teszt elkészítésével és közrebocsátásával, közzétéve a pozitív gyakorlati példákat, amely teszt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával készült el.

 

A teszt elérhető ide kattintva.

Készült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával.