szombat, február 24, 2018
Text Size

A Fogyasztók Lapja készítőinek célja, hogy minél tudatosabb fogyasztók lépjenek fel a mindennapok jogügyletei során. Hírek, információk, tesztek, tippek és ötletek minden mennyiségben, melyek a fogyasztókat segítik és egyben védik.

Hírek

Kihirdetésre került a Kormány 1011/2012. (I. 23.) számú határozata, amely a Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladatterv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedéseket tartalmazza. A kormányzati intézkedések között több fontos célkitűzés is szerepel, ilyennek minősül a fogyasztóvédelem állami intézményrendszere fejlesztésének célja és a békéltető testületek szerepének erősítése is. A Kormányhatározat ide kattintva tekinthető meg.

Az iskolán végigsöprő gyors lefolyású betegség előzmények nélkül kezdődött, a gyerekek reggel még úgy mentek be, hogy látszólag semmi bajuk sem volt, aztán hirtelen hányni kezdtek, rosszul lettek, heves hasi görcseik voltak. Bővebben...

Az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint - írja a hvg.hu, amelynek információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.

Bővebben...

A gyógyszerek forradalmian új generációjának tartott "okos" tabletták a bennük található szenzor segítségével értékes információkkal látják majd el a pácienst és kezelőorvosát. Bővebben...

A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a  Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat – mondta a kormányszóvivő,  Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel tartott  sajtótájékoztatóján. Bővebben...

Gyermekoldalak megtámadásával és megfertőzésével próbálják vírusaikat terjeszteni a kiberbűnözők. A cseh Avast kiberbiztonsági cég több mint hatvan játékoldalon talált kártékony kódokat az elmúlt harminc napban - adta hírül a BBC . Bővebben...

Az elmúlt hetekben ismét nagy vihart kavartak azok a nemzetközi hírek, amelyek egy francia cég által gyártott mellimplantátumról szóltak. A PIP néven ismert implantátumok (Poly Implant Prosthese) Magyarországon 2001. és 2010. között voltak forgalomban. Ez idő alatt 9482 darabot adtak el hazánkban, vagyis körülbelül 4000-4500 páciens lehet érintett az ügyben. Bővebben...

A munkavállalók és a munkaadók számára az idei év egyik legfontosabb újdonsága, hogy alapjaiban változik a magyar cafeteria rendszere, azaz megújult formában kaphatják és adhatják a béren kívüli juttatásokat 2012-től. A Pénzcentrum.hu ma induló tematikus hetének keretében ezeket az újdonságokat mutatjuk be olvasóinknak, hasznos tanácsokat adunk a juttatások felhasználására - dolgozóknak, munkaadóknak és elfogadóhelyeknek egyaránt. Bővebben...

2011-ben ismét a Bács-Kiskun Megyei Kórház nyerte Az év kórháza díjat. Kik lettek még dobogósok? Bővebben...

Egy friss kutatás szerint, − melyet a Vip-Phone okostelefon webáruház végzett az egyik népszerű közösségi portálon − a mobiltelefon tulajdonosok 73%-a óránként, vagy annál is sűrűbben nyúl a mobiltelefonjához. Ilyenkor azt ellenőrzik, vajon érkezett-e e-mail vagy sms, megnézik mi hír a világhálón, vagy épp hány óra van. Ez pedig szinte már függőség. Bővebben...


A kormány 2012. január 16-i ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról – jelentette be Giró-Szász András a keddi kormányszóvivői tájékoztatón, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.

Bővebben...

Az elmúlt évtizedekben számos kutatás vizsgálta már a dezodorokban lévő parabének esetleges szerepét a mellrák kialakulásában, és az eredmények általában nem voltak megnyugtatóak. A legújabb vizsgálatok szerint az arckrémekben, dezodorokban, sőt néhány feldolgozott hústermékben is megtalálható parabén nevű vegyületek egyértelműen kimutathatók a mellrákkal diagnosztizált nők szövetmintáiból. Bővebben...

A gyógyszerrendelést, kiváltást érintő 2012. március 1-jétől hatályba lépő változások – a sajtóban megjelent – téves értelmezése miatt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága szükségesnek tartja az alábbiak tisztázását. Bővebben...

További cikkeink...

96. oldal / 97

<< Első < Előző 91 92 93 94 95 96 97 Következő > Utolsó >>

Napi Tipp

1. Mindig kérjük el a blokkot!

Ha később ugyanis a termék meghibásodik és szavatossági-jótállási igényt szeretnék a forgalmazóval szemben érvényesíteni, akkor a vásárlás tényét a blokkal tudjuk igazolni.

MEGNÉZEM

Szavazás

Részt vett-e valaha termékbemutatón?